No comments
2016-10-17
Share:

Egy jól működő és hatásos employer branding stratégiának nem feltétlenül szükséges velejárója az erre szánt hatalmas költségvetés. Léteznek ugyanis olyan megoldások, amelyek apróságnak tűnhetnek, azonban mások számára is példaértékű munkakörnyezetet teremtenek, ezáltal javítva a munkavállalók jólétét és növelve az elkötelezettségüket.

Induction kit

Hasznos ötlet lehet egy „céges merchandise” tárgyakat, valamint hasznos kiegészítőket tartalmazó kezdőcsomag összeállítása az új belépők számára. Az úgy nevezett induction kitben megtalálhatóak olyan, a munkavégzéshez szükséges alapeszközök, mint például toll, jegyzetfüzet vagy post-it. Ezen felül helyet kaphatnak a dobozban olyan extrák is, mint a fülhallgató, a hordozható töltő vagy a céges logóval ellátott esernyő, esetleg valamilyen ruhadarab. Ezen kívül nagyon hasznos lehet a munkatársak bemutatása különféle kreatív eszközökön keresztül (pl. brosúra), de térképet is adhatunk a környéken található szolgáltatói egységekről (pl. éttermek, kávézók, posta, gyógyszertár), valamint az elérhető tömegközlekedési eszközökről. Mindezek célja, hogy megkönnyítsük az újonnan érkező munkatárs integrálódását a szervezetbe, pozitív képet alakítva ki benne a szervezetről.

Rendezvények

A különböző ajándéktárgyak mellett márkázási potenciál rejlik a rendezvényekben is. Ezek némileg nagyobb költségvetésűek lehetnek, azonban elemi részét képezik a szervezeti kultúra kialakulásának és megerősítésének. A rendezvényeket két nagy kategóriába sorolhatjuk:léteznek szakmával kapcsolatos és egyéb szabadidős rendezvények.
A szakmai rendezvények körébe tartozik minden olyan a cég által szervezett esemény, amely közvetlenül kapcsolódik a szervezet tevékenységéhez. Ilyenek lehetnek például a workshopok, szakmai napok, cégen belüli továbbképzés, kreatív formában kivitelezett rotációs programok. Ezen programok elősegítik a szakmai fejlődést, illetve azt, hogy a munkavállaló a nagyobb egész fontos részének érezhesse magát. Továbbá ilyen jellegű eseménynek tekinthetjük a cégen belüli díjátadókat, amelyek keretében értékeljük dolgozóink munkáját, törekvéseit, ezáltal is kifejezve azt, hogy mennyire fontosak a cégünk számára.
A szabadidős rendezvények közé tartoznak a céges ünnepi rendezvények (pl. karácsonyi ünnepség, Halloween party), amelyek keretein belül akár egy ajándékcsomag átadására is sor kerülhet. Ezen kívül rendezhetünk családi napokat (pl. főzőverseny) vagy egyéb rekreációs programokat, mind például sportesemények, kirándulások.

Munkakörnyezet

A legfontosabb, hogy a dolgozó számára biztosítsuk a munkavégzéshez szükséges alapvető feltételeket, mindezt azonban innovatív és kreatív módon is megtehetjük. Az irodában elhelyezhetünk különféle dekoratív elemeket, nagyon ötletes megoldás lehet például az asztalokra kihelyezett miniakvárium vagy egyéb díszek. Egy pihenőszoba kialakítása mindenképpen előnyös lehet, nem kell nagy dolgokra gondolnunk, elég egy olyan helyiség ahol lehetőség nyílik egy kis relaxációra, aminek eredményeként akár új ötletek is születhetnek. Ezen kívül a cég számára elenyésző összeg ráfordításával növelhetjük a dolgozók jólétét olyan extrákkal, mint például egy jó minőségű kávégép vagy snack automata. Alkalmazhatunk továbbá olyan motiváló eszközöket, mint például egy tábla, ahol pozitív üzeneteket hagyhatunk munkatársainknak, vagy vagy ahol a munkatársak pontokban kifejezett teljesítménye van megjelenítve valamilyen vizuálisan kreatív módon .

Az előbb említett megoldások alkalmazhatóságát befolyásolja többek között a cég profilja, az, hogy mivel foglalkozik, de hatást gyakorolhat rá továbbá a cég mérete, dolgozók száma, az időbeosztás és a munka jellege is. Rajtunk és a kreativitásunkon múlik, hogy mit és miként valósítunk meg a felsorolt lehetőségek közül.

Ezek is érdekelhetnek

by